Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Azt állítják: ez a pizsama megvéd a húsevő baktériumtól

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Nagy-Britanniában már árulják azt a pizsamát, amely a kórházi ápolásra szorulóknak ajánlanak, tervezői szerint ugyanis megvédi viselőjét a káros baktériumoktól.

A pizsama 45 fontba, azaz több mint 16 ezer forintba kerül, és látszólag úgy néz ki, mint bármelyik másik hétköznapi fazonú éjszakai viselet.

A fejlesztők azonban a szövetébe ezüstszálakat szőttek, amelyekről a tesztek kimutatták: csökkentik a fertőzés veszélyét, mert távol tartják a kórokozókat.

Jelenleg csak férfiváltozatban létezik, az erősebbik nem képviselői azonban három szín közül is választhatnak: kékeszöld, tengerészkék és burgundi színekben kapható.

Az ötlet egyébként a hadseregtől származik, elsőként ott alkalmaztak ezüsttel átszőtt kelméket a fertőzések ellen. A textil 2 százalékban tartalmazza a nemesfémet.

A vizsgálatok szerint a textília a hagyományos változatoknál ellenállóbb az MRSA-val, azaz a húsevő baktériumként elhíresült kórokozóval szemben.

Valószínűleg erre alapozzák majd marketingstratégiáikat is a pizsamát árusító üzletek, az antibiotikumoknak ellenálló kórokozó egyik törzse ugyanis Nagy-Britanniában már több ember halálát okozta.

Sokan azonban egyből arra figyelmeztetnek: a ruházat nem csodaszer. És nem a betegekkel kellene megvetetni egy 45 fontos pizsamát, hanem inkább a kórházai higiéniájára kellene nagyobb hangsúlyt fektetni.