Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

\"Aljas indokból\" vitaminnal mérgezték meg az osztálytársukat

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel gyanúsítja a rendőrség azt a két lányt, akik vitaminkapszulákat tettek egy osztálytársuk szendvicsébe. A lány rosszul lett, ezért kórházba kellett vinni. A diákok beismerték tettüket.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az InfoRádióban elmondta: adataik szerint a 11. osztályba járó lányok vitaminkészítményt szórtak a osztálytársuk tízóraijába.

Az elkövetők elismerték tettüket, szerintük csínytevésről volt szó, amelynek a tervek szerint hasmenés lett volna az eredménye - jelentette ki Fülöp Gergely, hozzátéve: ez a "csíny" kimeríti a büntetőjogi kategóriát, a két lányt aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel gyanúsították meg.

A lányok azt mondták: azért cselekedtek, mert nem szerették az osztálytársukat, nem gondolták, hogy komoly következménye lesz a dolognak - jegyezte meg a szóvivő.

Az áldozat hasfájásra panaszkodva került kórházba, ahol kimosták a gyomrát, mert nem lehetett pontosan tudni, mi volt a szervezetébe jutó szer. Megfigyelésre bent tartották, azóta már hazamehetett.

Fülöp Gergely kitért arra is, hogy a két lányon kívül gyanúsítottként hallgattak ki egy hasonló korú fiút, akitől az elkövetők a vitaminkészítményt kapták. Õt bűnsegédlettel gyanúsítják, az adatok szerint tudta, mire akarják felhasználni a kapszulákat.

Hanganyag: Kálló Izabella