Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Eljárás az erdőkövesdi polgármester ellen

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Bántalmazta lányát és feleségét egy erdőkövesdi férfi, aki ellen garázdaság és testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást - közölte Soltész Bálint, az egri rendőrkapitányság szóvivője. Egy televíziós társaság értesülése szerint a férfi a település MSZP-s polgármestere, és a párt Heves megyei elnökségének is tagja.

A főhadnagy tájékoztatása szerint az erdőkövesdi férfi régóta húzódó családi viszályra hivatkozott tette elkövetése után, amelynek során a felesége könnyebb sérüléseket szenvedett.

Az esettel kapcsolatban Bátka László, a szocialista párt Heves megyei elnökének, Sós Tamás országgyűlési képviselőnek a munkatársa azt mondta: a családon belüli erőszakot elítélik, ugyanakkor mindenképpen meg kell várni, hogyan végződik az ügy.

Az eset egyébként még december 21-én történt.