Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az ügyészség kezdeményezi a bírákat bántalmazó férfi letartóztatását

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az ügyészség kezdeményezi az előzetes letartóztatásba helyezését annak a férfinak, aki a Pest Megyei Bíróságon kedden bántalmazott két bírót és egy ügyvédet - mondta a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

Fazekas Géza tájékoztatása szerint a férfit kedden este hivatalos személy elleni erőszak bűntettével gyanúsították meg. Hozzátette: a bírák és az ügyvéd sérüléseinek pontos mértéke még vizsgálat tárgya, ha kiderül, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek, a súlyos testi sértés bűntette is felmerülhet.

Szólt arról is, hogy a gyanúsított elmeállapotának vizsgálatára szakértő kirendelésére van szükség.

Kedden Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy bírákat és egy ügyvédet bántalmazott egy polgári peres tárgyaláson az ügyfél a Pest Megyei Bíróságon. A férfit még kedden őrizetbe vették.

Lomnici Zoltán tájékoztatása alapján a férfi előzmények nélkül, váratlanul felkapott egy fémlábú széket és azzal a tanácselnök felé sújtott. A mellette ülő bíró megpróbálta félretolni a széket - ő az, aki a kezén zúzódásos sérülést szenvedett - és sikerült elérnie, hogy a támadó nem tudta fejen ütni a tanácselnököt. Azonban így is ütés érte a nőt, akinek a válla valószínűleg, az egyik ujja bizonyosan eltörött.

Ezt követően az ügyvédnő próbálta meg a további támadást megakadályozni, mire az ügyfele fejen ütötte. Ennek következtében az ügyvéd fejbőre felrepedt.

A történtek miatt Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter találkozót kezdeményezett a főbíróval, hogy minél gyorsabban hatékony megoldást keressenek az ilyen erőszakos tettek megelőzésére.