Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Titokban megnősült a francia államfő?

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök és Carla Bruni egykori topmodell csütörtökön házasságot kötött a párizsi Élysée-palotában - állítja a l'Est Républicaine című francia napilap internetes kiadása az egyik állítólagos esküvői tanúhoz közelálló forrásra hivatkozva.

David Martinon, az Élysée-palota szóvivője és Franck Louvrier, a köztársasági hivatal sajtószolgálatának egyik illetékese egyaránt azt közölte, hogy "nincs mit mondaniuk" a hírrel kapcsolatban.

Múlt keddi sajtóértekezletén Nicolas Sarkozy sejteni engedte, hogy rövidesen frigyre lép Carla Brunivel. Egy kérdésre válaszolva komolynak nevezte a kapcsolatot, s azt mondta az újságíróknak, hogy valószínűleg csak utólag értesülnek majd a házasságkötésről.

Az 52 éves Sarkozy december közepe óta - a Párizs melletti Eurodisneyben való közös fotózkodás után - mutatkozik együtt a 40 éves énekesnővel, egykori topmodellel, aki egyiptomi üdülésére is elkísérte. A francia elnök októberben vált el második feleségétől, Céciliától tizenegy évi házasság után.