Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Több mint három kilogrammos Hópehely Nürnbergben

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Hópehely (Flocke) nevet kapta a nürnbergi állatkert jegesmedvebocsa, aki Knut után Németország újabb kedvence lett.

Az anyja által eltaszított és a gondozók által nevelt, immár öthetes állat újabb medvebocsmániát váltott ki nemcsak Nürnbergben, hanem az egész országban. Ezt jelzi, hogy több mint egy hét alatt névjavaslatok tízezrei érkeztek a nürnbergi városháza, illetve az állatkert külön erre a célra létesített honlapjára.

A több mint 50 ezer, Németország minden tájáról és külföldről is beérkezett javaslatok közül a városi és az állatkerti vezetőkből álló zsűri választotta ki a végleges nevet. A bocs az egyik gondozó által korábban becenévként ráragasztott Hópehely nevet kapta.

A polgármester szerint nem volt könnyű a választás, mert találóbbnál találóbb nevekre érkezett javaslat, így az Egyesült Államokból, Kanadából, Japánból, sőt Kínából is.

A zsűri tagjai azonban a német elnevezést részesítették előnyben, és az utolsó körbe
bejutott 50 név közül végül a Hópehely kapta a legtöbb szavazatot.

Flocke az orvosi közlemény szerint már mindkét szemével pislog, megpróbál kúszni is, ragyogó étvágya van, súlya rohamosan gyarapszik. Így legutóbb 3.150 grammot nyomott a mérlegen.