Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Elítélték a katonát vibrátorral megerőszakoló nőt

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Bűnösnek találta a bíróság azt az ausztrál nőt, aki megbilincselt és egy szexuális játékszerrel megerőszakolt egy katonát.

A 21 éves Nicola Jane Clunies-Ross 2006 októberében felcsábította lakásába egyik korábbi szeretőjét, azt ígérve, hogy lefekszik vele.

A nő ehhez képest meztelenre vetkőztette az ausztrál hadsereg katonáját, egy székhez bilincselte, száját pedig bekötözte, majd bántalmazni kezdte. Egy vibrátort használva erőszakolta meg a tehetetlen férfit, aki súlyos sérüléseket szenvedett.

A nő egy kést is előrántott, és a férfi torkához szorítva fenyegette meg, valamint azt mondta neki: "el foglak pusztítani".

Az esetnél ott volt Nicola Jane Clunies-Ross barátja, Peter Gurdulic is, aki maga is a hadseregben szolgált, ráadásul ugyanabban a laktanyában lakott, mint az áldozat. A két férfi ismerte is egymást, és amikor Peter Gurdulic egységét kivezényelték, a későbbi áldozatot kérte meg, hogy vigyázzon barátnőjére.

A 21 éves nő azonban összemelegedett a katonával és megcsalta vele barátját. Mikor ez kiderült, Peter Gudrulic bosszút akart állni, de nem barátnőjén, hanem a katonatársán, ezért ő is hozzájárult a férfi bántalmazásához.

2006 novemberében Nicola Jane Clunies-Ross és barátja, Peter Gurdulic ellen is vádat emeltek, de a férfi nem sokkal később öngyilkos lett.

A perben végül a katona szabadságának korlátozása, testi sértés és szexuális erőszak miatt ítélték el a 21 éves nőt. Büntetését később állapítják meg.