Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Erőszak és gyilkosság: retteg a tanú

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Egy indiai bártulajdonos erőszakolhatta meg azt a brit lányt, akinek holttestét később félmeztelenre vetkőztetve találták meg egy goai strandon. A fiatal édesanyja szerint a rendőrség megpróbálja eltussolni az ügyet.

Csak hetekkel a gyilkosság után mert tanúvallomást tenni egy brit férfi, aki azt állítja: ott volt abban a bárban, ahol az áldozatot, a 15 éves Scarlett Keelinget, február 17-ről 18-ra virradóra, utoljára látták.
A lányt a bár vezetője segítette fel és kísérte be a helyiségbe, miután az elesett a tengerparton. A szemtanú szerint Scarlett rövidesen a konyhába ment, ahol legalább egy órán át beszélgetett pár indiai férfival, és kokaint szippantott velük.

Hajnali öt óra körül az egyik férfi felajánlotta a fiatalnak - aki korábban elmondta: nincs nála pénz taxira -, hogy hazaviszi. Amikor a szemtanú észrevette, hogy eltűnt a bár pultosa is, felpattant, és utánuk ment.

Későn érkezett: a szórakozóhely mögötti parkolóban már csak annyit látott, hogy a férfi, aki megígérte, hogy elviszi a lányt, egyedül hajt el a robogóján. A szemtanú azt állítja, hogy rövid időre üldözőbe vette az indiait, rá is kiáltott, de végül annyiban hagyta a dolgot, végtére is nem hallott vagy látott semmi gyanúsat.

Erőszak, gyilkosság

A neve elhallgatását kérő férfi elmondta: azért nem jelentkezett rögtön a rendőrségen, mert tartott attól, hogy bosszút állnak rajta azok, akiket gyanúsít, vagy, hogy a korrupt rendőrök nem veszik majd komolyan.

Scarlett Keeling holttestét öt órával azután találták meg Goa egyik strandján, az Anjuna Beach-en, hogy a meg nem nevezett szemtanú utoljára látta. A lány halálát az előzetes vizsgálatok szerint fulladás okozta, édesanyja, Fiona MacKeown ugyanakkor biztos abban, hogy gyermekét megölték.

Az anya erőfeszítéseinek hatására Scarlett Keeling maradványait másodszor is megvizsgálták. Kiderült, hogy testén nem öt, hanem ötven sérülés, zúzódás és horzsolás keletkezett. Ez alkalommal a szakértők megállapították, hogy a lány halálát nem fulladás okozta: valaki megölte, előtte pedig megerőszakolta.

A goai rendőrség már elfogta a bár pultosát, Samson D'Souzát - őt gyanúsítják az erőszakkal -, és két másik férfit is őrizetbe vett. Egyikük a szórakozóhely, a Lui's tulajdonosa.

Beszélne

A szemtanú a goai rendőröknek egyelőre nem mondhatta el, mit is látott: most arra vár, hogy a brit konzulátus segítsen neki megszervezni egy találkozót egy magas rangú, indiai rendőri vezetővel, aki elkíséri a vallomástételre, ezzel garantálja biztonságát.

"Megpróbálok helyesen cselekedni, együtt akarok működni, de nagy veszélyben érzem magam, és a brit hatóságok nem tesznek semmit, hogy segítsenek nekem" - kritizálta a férfi a brit konzulátus hozzáállását.