Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Négy napig a cellában - étlen-szomjan

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Saját vizeletét kellett innia, mert négy napig egy cellába zárva felejtették - állítja egy amerikai nő, akit kalóz cd-k árusítása miatt tartóztattak le.

Adriana Torres-Florest csütörtökön zárták be a Washington megyei bíróság egyik cellájába - és ott is hagyták egészen hétfőig. Ez még önmagában nem lett volna baj, de el is felejtkeztek róla.

Így sem enni, sem inni nem kapott négy napig. A cellában ráadásul nem volt sem WC és mosdó, sem pedig ágy, a 38 éves nő így kénytelen volt a földön aludni, és csak a cipőjét tehette a feje alá párna gyanánt.

Verte és rugdosta is ugyan az ajtót, hogy segítséget kérjen, csak éppen nem hallotta senki, a bíróság épületét ugyanis hétvégére bezárják. A legjobban a törvényszolga csodálkozott, amikor rátalált az asszonyra a cellában - ahova csütörtökön éppen ő zárta be egy időre, mielőtt átvitte volna a börtönbe - csak éppen elfelejtkezett róla.

Jarrod Hankins, aki mindössze két hónapja dolgozott a bíróságon törvényszolgaként, valósággal összetört a lelkiismeret furdalás súlya alatt. A megyei seriff sietett a védelmére, mondván, hogy a férfinak aznap túl sok dolga volt, ez vezethetett a hibához.

"Szegény, teljesen maga alatt van" - mondta róla Tim Helder seriff, aki az ügy alapos kivizsgálását ígérte, valamint azt, hogy biztonsági intézkedéseket vezetnek be a hasonló esetek elkerülésére.