Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Árván nőnek fel az ikrek, akiknek 66 éves anya adott életet

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Elhunyt az a nő, aki 2006-ban a világ legidősebb kismamája lett, miután ikerfiúknak adott életet. María Carmen del Bousada de Lara eltitkolta életkorát, hogy áteshessen a mesterséges megtermékenyítésen, és abban bízott, látja felnőni gyerekeit. A kicsiket most az asszony családjának kell felnevelnie.

Két évvel azután, hogy megszülte ikreit, 69 éves korában elhunyt María Carmen del Bousada de Lara. A nő 2006 decemberében a világ legidősebb kismamája lett, miután életet adott mesterséges megtermékenyítéssel fogant ikreinek, Christiannak és Paunak.

Az asszony már a szülés előtt tudta, hogy rákos. Később egy interjúban elmondta: a daganat elburjánzását azok a szerek is segítették, amelyeket az intenzív meddőségi kezelés során kellett szednie. Hozzátette: nem bánja, hogy világra hozta a kicsiket.

María abban bízott, hogy akárcsak a 101 éves kort megért édesanyja, ő is sokáig fog élni, így láthatja felnőni fiait. Testvére, Manuel szerint azonban anyjuk forogna a sírjában, ha tudná, milyen felelőtlen döntést hozott a lánya.

Az asszony annyira vágyott az anyaságra, hogy otthonát is eladta, mert csak így tudta előteremteni a mesterséges megtermékenyítéshez szükséges, közel 12 millió forintos összeget. Maríát egy amerikai meddőségi központban kezelték, ahová hamis papírokkal jelentkezett be, és hazudott a koráról is.

"Ha tudtam volna, mennyi idős valójában, sosem kezeltem volna. Hazudott nekem. Meghamisította az iratait, mert jól tudta, hogy 55 éves kor felett nem vállalok pácienseket" - magyarázta orvosa, Vicken Sahakian.

A két kisfiút most a nő családjának kell felnevelnie: a feladatot elvállaló rokonok a zsíros médiaszerződésekből befolyó pénzből is részesülnek. María ugyanis, bár először azt állította, nem adja el történetét, végül a brit News of the World című bulvárlappal írt alá megállapodást.

Akkor interjút is adott a lapnak, amelyben azt is elárulta, miért nem vállalt korábban gyereket: "Egész életemben anya szerettem volna lenni, de sosem adatott rá lehetőségem, és az igazival sem találkoztam."

Spanyolországban komoly felzúdulást keltett María Carmen del Bousada de Lara esete. Egyre többen gondolják úgy, hogy korhatárt kellene felállítani az olyan nők számára, akik mesterséges úton próbálnak gyermeket szülni, és 45 éves kor fölött ezt nem lenne szabad megengedni.