Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A túl hangos istentiszteletek miatt perli a hotel a templomot

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A rendkívül vallásos Szamoában egy hotel kénytelen volt beperelni a szomszédságában lévő templomot, ahol a hívők túl hangosan dicsőítették Istent. A lépés nagy vitát kavart.

A Szamoa fővárosában, Apiában található Hotel Millenia már öt éve harcban áll a szomszédban működő templommal, mert a szálló tulajdonosa szerint az istentiszteletek kibírhatatlanul hangosak.

"A zaj egyszerűen elviselhetetlen. Az istentiszteletek zajszintje a törvényes határ fölé megy. A vendégek panaszkodnak, sőt sokan ki is jelentkeznek" - magyarázta Tuala Oli Ah Him, aki kezdetben még megpróbált egyezségre jutni a templommal, de hiába. Most a bíróságon próbálja megvédeni igazát, mert elege lett.

A hoteltulajdonos azt mondta, nem volt más választása, minthogy jogi útra tereli az ügyet, bár ezzel óriási vitát kavart, ugyanis Szamoában rendkívül vallásosak az emberek, és sokan a templom védelmére keltek.

Nem igazságos azt mondani a hívőknek, hogy fogják vissza spirituális energiáikat - vélekedett az egyik megkérdezett a Samoa Observer napilap honlapján. Szerinte ugyanis, ha valaki visszafogja magát Isten dicsőítésében, akkor isten megbünteti az illetőt.

Egy pár azonban megvédte a szállodát, mondván, felesleges kiabálni imádkozás közben. A templom lelkésze csak annyit mondott, hogy az ügy Isten kezében van.