Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Sarkozy felesége igent mondott Woody Allennek

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Carla Bruni-Sarkozy, a francia elnök felesége szerepelni fog Woody Allen következő filmjében.

"Azt javasolta, játsszak a következő filmjében. Nem tudom, milyen szerepet szán nekem, de igent mondtam" - közölte Carla Bruni-Sarkozy egy francia televíziós show-műsorban.

"Nem vagyok színésznő, talán teljesen reménytelen vagyok, de nem hagyhatok ki egy ilyen lehetőséget. Nagymamaként majd azt mondhatom, szerepeltem Woody Allen egyik filmjében" - tette hozzá a francia elnök felesége, aki szerint az amerikai rendező kedvesen kérte, hogy előtte más rendező mozijában ne vállaljon szerepet.

Az Oscar-díjas rendező a nyáron találkozott a francia elnöki párral, amikor a Whatever Works című filmje kampánykörútján vett részt Párizsban. Woody Allen akkor azt mondta, szívesen dolgozna együtt Carla Brunival, mert van karizmája, jól ad elő és nem áll távol tőle a közönség.