Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Eddig három halálos áldozatot követelt a hétvége

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Több halálos baleset is történt szombat délelőttig az országban. Két embert elgázoltak, egy autó sofőrje pedig mozdonnyal ütközött.

Halálos balesetet szenvedett 23 éves autós a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bőcs község vasúti átjárójában - közölte a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

A működő fény- és félsorompós átjáró előtt pénteken késő este egy személygépkocsi várakozott, amikor a fiatalember az autóval a védett kereszteződéshez ért. Az álló járművet kikerülve igyekezett áthajtani a síneken, ám az épp akkor érkező mozdonnyal összeütközött - mondta Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

A bőcsi fiatal a helyszínen életét vesztette.

Egyedné Novodonszki Éva arról is beszámolt, hogy feltehetően ittasan vezetett az a sofőr, aki autójával előbb áthajtott a piroson, nekiütközött egy személykocsinak, majd halálra gázolt egy nőt Miskolcon, a Vologda úti kereszteződésben szombat reggel.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ajakon is elütöttek egy gyalogost, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe - közölte az illetékes főkapitányság sajtószóvivője.