Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Megúszta a börtönt az a nő, aki felragasztotta a szeretője péniszét

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Egy év próbaidőre ítélték azt a nőt, aki szeretője hasára ragasztotta a péniszét. A hatgyermekes anyuka állítólag azért lett dühös a férfira, mert az szemet vetett az egyik lányára.

Donessa Davist egyik szeretője egy motelszobába csalta, miután a nőnek a férfi felesége elmondta: férje még legalább két nővel kavar. Therese Ziemann erotikus előjátékot színlelve kikötözte a 37 éves férfit az ágyhoz, felpofozta, kivágta alsónadrágját, majd péniszét műkörömragasztóval a hasához ragasztotta.

Ez után hívta a helyszínre azt a három nőt (köztük a feleséget is), akik kapcsolatban álltak még a nőfaló férfival, akik így négyen kezdtek el őt ócsárolni és szidni. Végül nagy nehezen sikerült kiszabadulnia a szorult helyzetéből.

"Bárcsak ne történt volna meg. A sminktáskámban volt a körömragasztó, hirtelen felindulásból döntöttem" - mondta Therese a bírósági tárgyaláson, ahol a négy nőt egy év próbaidőre és közmunkára ítélték.

A hatgyermekes anyuka azt mondta, azért lett mérges a szeretőjére, mert megtudta, hogy az folyamatosan próbált kapcsolatba lépni 12 éves lányával. "Megtaláltam a lányom telefonszámát a mobiljában. A tettem figyelmeztetés volt a számára, hogy tartsa távol magát a gyerekeimtől" - mondta Therese a tárgyaláson.

A négy nő közül még ketten bocsánatot kértek, ám a feleség nem volt hajlandó felszólalni a bíróságon. A news.com.au ausztrál internetes oldal tudósítása szerint a nő megbocsátott a férjének.