Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Egyedül volt otthon az ablakból kizuhant kislány

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Egyedül volt otthon az a hatéves kislány, aki eddig tisztázatlan okból kizuhant nagykanizsai, 8. emeleti lakásuk ablakából hétfő délben, a gyermek életét az orvosok már nem tudták megmenteni - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség közleménye szerint eddig annyi volt megállapítható, hogy a gyermek egyedül tartózkodott a lakásban, "amelynek konyhaablakából eddig ismeretlen körülmények között kicsúszott". A szerencsétlenül járt gyermeket a helyszínre érkező mentők újraélesztették, azonban a nagykanizsai kórházban a gondos orvosi ellátás ellenére belehalt sérüléseibe.

A tragikus haláleset körülményeit a nagykanizsai rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja - olvasható a közleményben.

Brünner Szilveszter, a Kanizsai Dorottya Kórház orvos-igazgatója - aki maga is részt vett a gyermek újraélesztésével próbálkozó csoport munkájában - az MTI-nek korábban azt mondta: a kislány eszméletlen állapotban volt, amikor a mentők a kórházba vitték. Még a tragédia helyszínén intubálták, de már leállt a vérkeringése és a légzőrendszere; az orvosok két órán át próbálták újraéleszteni.

A baleset a Zemplén Győző utca egyik tízemeletes épületénél történt. Szemtanúk először a tűzoltókat értesítették, mert azt látták, hogy a gyerek egy ablakból lóg ki fejjel lefelé, a segélyhívás után azonban szinte azonnal kizuhant, az épület tövébe, felázott talajra esett.