Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Tizenöt határsértőt fogtak el a hercegszántói határrendészek

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Tizennégy afgán állampolgárt - nyolc felnőttet és hat gyereket -, valamint egy pakisztáni férfit fogtak el a hercegszántói határrendészek még hétfő hajnalban a stabil hőkamera jelzése alapján, a határsértőket embercsempészek próbálták az ország belsejébe juttatni - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel.

A csoport mozgását már a szerb-magyar határ vonalában észlelték a határrendészek. A határon illegálisan átjutott külföldiek beszálltak egy terepjáróba és a járművel Csátalja község irányába hajtottak - mondta Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A 15 fős csoport ezután átszállt egy furgonba, de azzal nem tudtak továbbmenni, mert a helyszínre irányított rendőrök elfogták őket, a gépkocsik vezetői azonban elmenekültek a helyszínről - tette hozzá a sajtószóvivő.

A főhadnagy közlése szerint a két, magyar rendszámú gépkocsit a rendőrség lefoglalta, tulajdonosaikat felkutatta, őket egyelőre tanúként hallgatták ki. Az elfogott külföldieket a békéscsabai, a kunfehértói és a kiskunhalasi őrzött szálláson helyezték el, a gépkocsikat vezető embereket még keresik a rendőrök.

Nyíkos Tamás hozzátette: a rendőrség embercsempészés megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást indított.