Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Tömegverekedés Szigethalmon

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Több ember sérülésével járó tömegverekedés tört ki egy szigethalmi szórakozóhely előtt szilveszter éjjelén. Egy fiatalt emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.

Beluzsárné Belicza Andrea tájékoztatása szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy mi áll a nyílt utcán kedd hajnalban történt verekedés hátterében, mert az érintettek kihallgatása, elszámoltatása, illetve a körülmények tisztázása még tart.

A bűncselekménnyel összefüggésben egy 17 éves szigethalmi fiatalembert gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vették. Ellene a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást - tette hozzá a szóvivő.

Az MTI úgy tudja, hogy egy helyi söröző előtt tört ki a késelésbe torkolló tömegverekedés, több embert súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

A rendőrség szerdára ígért bővebb tájékoztatást.