Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A Lánchíd pesti hídfőjénél látták utoljára az eltűnt brit egyetemistát

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A brit egyetemista budapesti eltűnése ügyében a rendőrség közzétette a térfigyelő kamerák felvételét, amelyen az látható, hogy a fiatalember január elsején hajnali 2 óra körül a Lánchíd pesti hídfőjénél volt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján pénteken megjelent közleményében azt írta: a térfigyelő kamerák felvételei szerint a brit fiatal hajnali 2 óra 6 perckor a Lánchíd pesti hídfőjénél, a bal oldali gyalogosjárdán haladt Buda irányába.

A BRFK azt kéri, hogy aki a honlapjukon látható kép alapján felismeri Daniel Glikstent, és a tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, továbbá aki az említett időben az V. kerületi Széchenyi István téren, a Lánchíd pesti hídfőjénél, a Lánchídon vagy az I. kerületi Clark Ádám térnél járt vagy ott látta a fiatalembert, jelentse a rendőrségnek.

A rendőrség múlt pénteken közölte, hogy újévre virradóra eltűnt egy brit egyetemista férfi Budapest belvárosában. Közleményükben azt írták, hogy az V. kerületi rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást folytat Daniel Gliksten 25 éves brit állampolgár eltűnése ügyében.

A rendőrség adatai szerint a fiatalember 2013. január 1-jén a hajnalban egy V. kerületi, Zrínyi utcai szórakozóhelyről ismeretlen helyre távozott, és azóta nem adott életjelet magáról. A felkutatására tett rendőri intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre.

A BBC szerdai beszámolója szerint az eltűnt fiatalember 23 éves, brit-svéd kettős állampolgár, és Budapesten folytat orvosi tanulmányokat. Családja Budapestre utazott, és felvették a kapcsolatot a magyar hatóságokkal, valamint a brit és a svéd nagykövetséggel.

Az eltűnt diák családja az egyik legismertebb angliai mezőgazdasági nagybirtok, a Suffolk megyében működő Denham Estate tulajdonosa.

Az ügybe bekapcsolódott Matthew Hancock, a család lakóhelyének parlamenti képviselője is, aki - hivatalának szerdai bejelentése szerint - közvetítői szerepet vállalt a brit külügyminisztérium és a magyar hatóságok között.