Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Lépfenefertőzés - Elrendelték a nyomozást a fertőzött állatok elhullása ügyében

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Nyomozást indított a rendőrség a jászladányi fertőzött állatok elhullása ügyében, az eljárást a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett gyanúja miatt rendelték el - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata pénteken az MTI-vel.

Az ügyben a megyei kormányhivatal illetékes szakigazgatási szerve tett feljelentést.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a múlt héten egy Jászladányból származó elhullott juhból kimutatták a lépfene kórokozóját. A szakemberek azonnal megkezdték a betegség felszámolását.

Kardeván Endre, az élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár az M1 Ma reggel című műsorában csütörtökön hangsúlyozta: egyelőre csak feltételezések vannak, ezek közé tartozik, hogy egy közeli tóból, illetve, hogy egy dögkútból ered a baktérium, bizonyíték azonban még egyikre sincs.

Az államtitkár kiemelte, hogy az állatokat beoltották, további megbetegedések nincsenek, "mindent fertőtlenítettek", és úgy tudni, fertőzött hús nem került kereskedelmi forgalomba.

Évente-kétévente előfordul hasonló eset, amelyet jól lehet lokalizálni, a magyar állategészségügy a helyén van - hangoztatta Kardeván Endre, megerősítve: helyi betegségről, nem járványról van szó.