Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nem tudni, ki az öt nyelven beszélő amnéziás férfi

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Személyazonosság megállapítása céljából fényképet közölt a norvég rendőrség kedden egy huszonéves férfiról, aki legalább öt nyelven ért, de azt állítja, nem emlékszik saját nevére, sem pedig arra, honnan származik.

Az oslói hatóságok elmondták, hogy tavaly decemberben személyazonosító okmányok nélkül találtak rá a férfira a norvég főváros egyik hófedte utcáján. A húszas éveiben járó ismeretlen nagyon rossz egészségi állapotban volt.

A rendőrség hozzátette, hogy a férfi kelet-európai akcentussal, de jól beszél angolul, és megérti a cseh, szlovák, lengyel és orosz nyelvet is. 187 centiméter magas, kék szeme és sötétszőke haja van.

A norvég biztonsági erők korábban már megpróbálták az Interpolon keresztül azonosítani, eddig azonban nem jártak sikerrel.

A férfi, akit jelenleg John Smith néven szólítanak, a rendőrség elmondása szerint beleegyezett abba, hogy a nyilvánosság segítségét kérjék ügyében.