Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Életbe lépett az őszi menetrend

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Változott szeptember elsejétől a közösségi közlekedés menetrendje Budapesten. Mától a tanítási időszakban érvényes rend szerint közlekednek a járatok, de új buszjáratot is indított a Budapesti Közlekedési Központ, 110 vonalon lépett életbe valamilyen változás.

A BKK tájékoztatása szerint a tanítási időszakban érvényes menetrend szerint sűrűbben közlekednek a járatok elsősorban a reggeli és a délutáni csúcsidőben.

Már vasárnaptól ismét teljes vonalán közlekedik a 28-as villamos, amely az 1-es villamos meghosszabbítása miatt járt rövidebb szakaszon. A 28A járatot beolvasztották a 28-asba, így az a Blaha Lujza tér és a Kozma utcai izraelita temető között közlekedik.

Új buszjáratot indított a BKK 154-es jelzéssel Újbudán a Gazdagréti tér és a Neumann János utca között, amelynek útvonala nagyrészt azonos a 153-as buszéval, és amely csak hétköznap 6 és 20 óra között közlekedik, 20-30 percenként, a 153-as busszal összehangolva. Az új járaton elsőajtós felszállási rend van érvényben.

A 4-es metró elindulása miatt megváltozott utazási szokásokra hivatkozva a BKK módosította a Rákóczi úti buszok menetrendjét is: a 7E sűrűbben, a többi járat viszont ritkábban közlekedik, a dél-budai villamosjáratokon a 18-as és a 49-es villamos 7-8, a 19-es villamos 15, a 47-es pedig 3-4 percenként indul, míg a 41-es villamos a reggeli csúcsidőben 7-8 percenként jár.

További változás, hogy az Újpesten közlekedő 147-es, 220-as, valamint a József Attila lakótelepet kiszolgáló 181-es és 281-es járaton csak alacsonypadlós buszok közlekednek szeptembertől, a Budaörsre közlekedő 40-es és 240E buszon a csúcsidőben nem lesz elsőajtós felszállás, a 26-os busznál, a D11-es, D12-es és D13-as hajóknál pedig életbe lépett a tavaszi-őszi menetrend.

A BKK kitért az 1-es és 3-as villamosvonal felújítására is. A 3-as villamosok vasárnaptól az Újpalota, Erdőkerülő utca és az Ecseri út közötti szakaszon már elindultak, ezzel együtt változott a pótlóbuszok menetrendje is. Az 1-es villamosok várhatóan szeptember 7-től közlekednek a Puskás Ferenc stadion és a Közvágóhíd között.