Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Drogdílereket fogtak el a fővárosban

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Öt embert fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK) kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt Budapest VIII. kerületében péntek délután - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.

A VIII. kerületi rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást öt budapesti lakos, köztük egy 65 éves nő és egy 16 éves fiatal ellen - olvasható a police.hu oldalon.

A TEK műveleti egységének munkatársai péntek délután fogták el az öt gyanúsítottat, és előállítottak őket a VIII. kerületi rendőrkapitányságára.

A Homok, a Visi Imre és a József utcai lakásokban tartott házkutatásokon a nyomozók fecskendőket, tűket, kábítószer fogyasztásához szükséges eszközöket, SIM kártyákat, mobiltelefonokat találtak. A rendőrök lefoglaltak egy kábítószergyanús anyaggal szennyezett vödröt és 223 gramm kábítószergyanús zöld színű növényi őrleményt is.

A rendőrség négy gyanúsított esetében kezdeményezte az előzetes letartóztatást. A 65 éves nő szabadlábon védekezik.