Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Autós "pandatúra" indul Szecsuanba

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Nagyszabású autós túra indul az óriáspandák kínai hazájába, Szecsuan tartományba azokból az európai országokból, amelyeknek valamely állatkertjében pandát is tartanak.

A 21 ezer kilométeres utat 65 nap alatt teszi meg 13 terepjáróval a 40 tagú expedíció, amelynek Ausztriából, Belgiumból, Franciaországból, Nagy-Britanniából, Németországból és Spanyolországból lesznek résztvevői - jelentették be egy hétfői sajtótájékoztatón a bécsi (schönbrunni) állatkertben.

A szecsuani turisztikai hivatal a pandát tartó állatkertek képviselőit hívta meg látogatásra Szecsuanba, ahol az óriáspandák 80 százaléka él. Ausztriából a schönbrunni intézmény két munkatársa, két fiatal tiroli biológusnő vesz részt a maratoni kiránduláson, amelyről filmet forgat a kínai állami televízió és a BBC is.

A "panda jegyében" Kínába látogató nemzetközi csoport május 15-én indul útnak és a déli selyemúton - Olaszországon, Görögországon, Törökországon, Iránon, Pakisztánon, Indián, Bangladesen és Mianmaron keresztül - éri el a délnyugat-kínai tartományt.

A Schönbrunnban élő, Kínától kölcsönkapott pandapárnak, Yang Yangnak és Long Hunak már háromszor is voltak utódai: 2007-ben, 2010-ben és 2013-ban. A két idősebb pandakölyök a kétéves kort elérve már visszakerült Kínába, egy ottani tenyésztőközpontba.

A bécsi állatkert Európában az egyetlen, ahol természetes úton fogant utódja a pandáknak.