Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Charlie Sheen gazdag szexuális élete

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Polgári perek sorára számíthat a HIV-pozitív Charlie Sheen, ám a kaliforniai törvények a filmcsillagnak kedveznek, mivel a szexuális úton történő megfertőzést mint bűncselekményt nehéz bizonyítani. Apja, Martin Sheen szerint a fertőzöttség bevallása "a szabad emberként élvezett első nap" lehet Charlie hátralévő életében.

Az 50 éves amerikai színész az NBC csatorna Today című műsorának keddi adásában azt mondta, "lehetetlen", hogy bárkit is megfertőzött a betegsége diagnosztizálása óta eltelt négy évben. Mint hozzátette, őszinte volt szexpartnereivel az állapotát illetően.

A műsor egyik házigazdájának, Matt Lauernek a kérdésére válaszolva, amely szerint számít-e jogi támadásokra most, hogy felvállalta az állapotát, a Kaliforniában élő színész azt felelete, "biztos benne, hogy ez lesz a következő lépés".

A Los Angeles-i rendőrségnek és megyei ügyészségnek nincs tudomása olyan bűnügyről, amely a fertőzöttségének már tudatában lévő Sheen szexuális tevékenységével lenne összefüggésben.

A kaliforniai törvények értelmében ha valaki tudatosan teszi ki HIV-fertőzés kockázatának a partnerét azáltal, hogy védekezés nélkül létesít vele szexuális kapcsolatot, akkor a felelősségre vonáshoz be kell bizonyítani róla, hogy feltett szándéka volt a másik fél megfertőzése.

"Ez olyan állam, ahol meg kell próbálnod bántani valakit. Az, hogy az állapotodat eltitkolva létesítesz szexuális kapcsolatot valakivel, még nem számít bűnténynek az itteni törvények szerint" - mondta Scott Burris, a Temple Egyetem jog és közegészségügyi professzora.

"Ha olyasvalaki érintett egy ilyen ügyben, akiről köztudott, hogy gazdag szexuális életet él, akkor könnyen lehet azzal érvelni, hogy a felperes is túlságosan hanyag volt, amiért nem ragaszkodott a védekezéshez vagy valószínűleg mindketten vállalták a szexuális úton terjedő betegséggel való megfertőződés kockázatát" - magyarázta Burris.

Sheen a műsorban elmondta: az egyik ok, amiért a nyilvánosság elé tárta állapotát az volt, hogy véget vessen a prostituáltak és mások általi zaklatásnak. A Két pasi meg egy kicsi című televíziós sorozat korábbi sztárja szerint mostanáig nagyjából tízmillió dollárt (2,9 milliárd forintot) fizetett, hogy megvásárolja ezeknek az embereknek a hallgatását.

Egyelőre nem tudni, hogy A szakasz és a Tőzsdecápák sztárja készül-e bármilyen jogi lépést tenni korábbi zsarolói ellen. Sheen ügyvédje nem reagált az ezzel kapcsolatos megkeresésre.

A színész apja, az ugyancsak filmsztár Martin Sheen egy kedd esti floridai rendezvényen elmondta, hogy Charlie Sheen hónapok óta készült a HIV-pozitívként való "előbújásra" családja támogatásával.

"Látva feltárulni legmélyebb, legsötétebb titkát, szinte nem hittem el, hogy valaki ennyire bátor lehet, és hogy ez az én fiam" - idézte Az elnök emberei című sorozat főszereplőjét egy helyi lap, a Naples Daily News.

Martin Sheen mindig is a drog- és alkoholfüggőséggel küszködő emberek támogatására buzdított.

A 75 éves filmsztár reményét fejezte ki a floridai Naples egyik üdülőhelyén tartott rendezvényen, hogy a fertőzöttség bevallása "az első, szabad emberként élvezett nap lesz Charlie hátralévő életében".