Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

18 év után véletlenül bukkant rá újszülöttként elrabolt lányára az anya

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Tizennyolc év után véletlenül bukkant rá újszülöttként elrabolt lányára egy dél-afrikai asszony, aki keddi tanúvallomásában idézte fel az egykori bűncselekményt egy fokvárosi bíróságon a babarablással vádolt nő jelenlétében.

A 36 esztendős Celeste Nurse elmondta, hogy lánya 1997 márciusában született a fokvárosi Groote Schuur kórházban, és csak háromnapos volt, amikor eltűnt. Gyógyszerek hatása alatt állt, azt hitte, egy ápolónő veszi fel mellőle síró kislányát, de mire újból magához tért, már sehol sem találták sem a nőt, sem a gyermeket, Zephany Joyt. Férjével sohasem feledték el, minden születésnapját megünnepelték, és azóta is reménykedtek abban, hogy egyszer megtalálják.

A viszontlátás tavaly következett be egy fatális véletlennek köszönhetően. A Nurse család kisebbik lánya, Cassidy ugyanis középiskolába került, ahol társai hamar felfigyeltek arra, mennyire hasonlít egy végzős diákra. Elmesélte ezt a szüleinek, akik nyomban felismerték a lányban az elveszett gyermeket. A rendőrséghez fordultak, és a DNS-vizsgálat igazolta, hogy ők a szülei.

A keddi tárgyaláson egy ötvenéves nő ült a vádlottak padján, aki azonban nem vallotta bűnösnek magát a gyermekrablásban. Vallomásában elmondta, hogy gyermekként szexuálisan zaklatták, később többször megerőszakolták és megverték a fiúk, akikkel kapcsolatba került, és egy sor vetélése volt.

Utolsó vetéléséről, 1996 decemberében nem számolt be férjének, hanem elhatározta, hogy örökbe fogad egy gyermeket. Mint állította: fizetett "egy ismeretlen nőnek", aki egy vasútállomáson adott át neki egy takaróba bugyolált csecsemőt, akit úgy vitt haza, mintha ő szülte volna.

A Nurse család, anélkül, hogy tudta volna, alig néhány kilométerre élt elrabolt lányától. Zephany szerető környezetben nőtt fel, mindvégig vérszerinti szüleinek hitte a gyermekrablással vádolt nőt és férjét.

A megvádolt asszony óvadék fejében szabadlábon védekezik, ám családjával, férjével és Zephanyval sem találkozhat. Ha bűnösnek találják, öt évre is börtönbe kerülhet. A bíróság legkorábban egy hét múlva hirdet ítéletet.