Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Koncert közben összeesett Meat Loaf

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Összeesett a színpadon Meat Loaf amerikai rockénekes a kanadai Edmontonban adott koncertjén csütörtök este.

A 68 éves zenészt kórházba vitték, állapotáról nem közöltek információt. Meat Loaf az utóbbi napokban betegségre hivatkozva lemondta a kanadai turné két másik fellépését.

Az Edmonton's Jubilee Auditoriumban tartott koncertről készült felvételen látszik, hogy amikor az énekes az I Would Do Anything For Love című dalát énekli, elejti mikrofonját és a földre zuhan. Zenésztársai odasietnek hozzá, a zene azonnal elhalkul.

Az albertai egészségügyi központ szóvivője elmondta, hogy bevittek hozzájuk a koncertcsarnokból egy pácienst, ám személyiségi jogokra hivatkozva megtagadta az azonosítását és a felvilágosítást egészségi állapotáról.

Meat Loaf, valódi nevén Marvin Lee Aday legismertebb albuma az 1977-es Bat Out of Hell, amely az egyik legnagyobb példányszámban eladott lemez a világon.

Az amerikai rocker már 2013-ban úgy nyilatkozott, hogy Last At Bat elnevezésű turnéja lesz az utolsó, mivel az elmúlt években sok egészségügyi problémával kellett megküzdenie.

Meat Loaf 2007-ben lemondott egy európai turnét, miután cisztát találtak a hangszálain. Később ismét megrémítette rajongóit, amikor 2011-ben összeesett a színpadon: az eszméletvesztést akkor korábbi agyrázkódásával és asztmájával magyarázta. A zenész azonban továbbra is vállalt fellépéseket.