Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Végigfosztogatta Európát a Rózsaszín Párduc

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Nemzetközi bűnözői csoportok követték el Prágában azokat a rablásokat, amelyek során összesen mintegy 34 millió korona (391 millió forint) értékű ékszer tűnt el - közölte a cseh rendőrség.

Az elkövetők egy része már rács mögé került, s amennyiben bűnösségüket a bíróságok kimondják, akár 15 évi börtönbüntetést is kaphatnak - mondta Jirí Zábrodsky, a prágai rendőrség rablásokkal foglalkozó osztályának vezetője.

Az első nagy rablásra, amely során az óvárosi Bvlgary luxus ékszerboltból 17 millió korona értékű óra, nyaklánc és fülbevaló tűnt el, 2012 decemberében került sor. A három tettesből kettőt a közelmúltban Münchenben tartóztatott le a német rendőrség, ahol újabb rablást készítettek elő, egy tettest pedig továbbra is köröznek nemzetközi elfogatóparancs alapján.

Zábrodsky szerint a tettesek szerbek és a Rózsaszín Párduc nevű szerbiai irányítású bűnbanda tagjai. A bandának mintegy 800 tagja van, elsősorban a volt Jugoszlávia államaiból, akik egész Európában tevékenykednek.

A második és a harmadik nagy rablást, tavalyelőtt és idén, a Vyborg elnevezésű bűnbanda követte el, amelyet Oroszországból és Finnországból irányítanak. Ők két luxus ékszerboltból több mint 16,5 millió korona értékű árut tulajdonítottak el. A tíz elkövető többségét a rendőrségnek Csehországban, Svájcban és Észtországban már sikerült elkapnia - közölte a prágai rendőrség.

Az ellopott, és időközben töredékáron eladott luxus ékszerek után tovább folyik a rendőrségi kutatás.