Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Vádat emeltek a figyelmetlen villamosvezető ellen

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Vádat emeltek a villamosvezető ellen, akinek figyelmetlensége miatt összeütközött két villamos Szegeden 2015-ben.

A vádlott mintegy 10 nappal az eseményeket megelőzően kezdett villamosvezetőként dolgozni Szegeden. 2015. november 10-én délelőtt Tisza Lajos körúton az Anna-kút irányába hajtott a villamossal, amelyen nagyjából harmincan utaztak. Az Anna-kúti kereszteződésben pár perccel korábban – egy másik villamos műszaki meghibásodása miatt – átállították a váltókat. Mivel a váltót kézzel állították, az reteszelve maradt, és a következő villamos vezetőjének, tehát a vádlottnak kellett volna visszaállítania az eredeti útvonalnak megfelelő irányba.

A vádlott a kereszteződésben egyenesen szeretett volna tovább haladni, azonban rutintalanságából és figyelmetlenségéből kifolyólag nem ellenőrizte váltót. Csak akkor érzékelte, hogy rossz felé halad, amikor már beérkezett a kereszteződésbe.

Hiába fékezett, villamosa 5-6 km-es sebességgel nekiütközött a szemből érkező, és egyenesen továbbhaladni szándékozó másik villamosnak, amely körülbelül 20 utast szállított. Az ütközés következtében a járművek nem siklottak ki, de a vétlen villamos áramszedői kiszakadtak.

A vétlen villamoson utazó egyik utas 8 napon túl, mintegy 5 hét alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett. 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szerzett a vétlen villamos vezetője, valamint 4 további utas is. A baleset következtében további 45 ember testi épsége került közvetlen veszélybe.

A két villamosban nagyjából 8 millió forint kár keletkezett - közölte az ügyészség.

A járási ügyészség a vádlottat foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja.

Csapatépítés, esküvő, konferencia?

A Travelo rendezvény melléklete jobbnál jobb tippekkel könnyíti meg rendezvényei szervezését!

Valentin napi wellness ajánlatok

Kényeztesse párját Valentin napi meglepetéssel valamelyik wellness szállodában.