Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Bűnügyek

  • A szlovák kriminalisztika egyik legbrutálisabb gyilkosa

    Legkevesebb három ember kegyetlen meggyilkolásával gyanúsítják Szlovákiában a vágsellyei származású, jelenleg zsolti illetőségű Miroslav L.-t, aki valószínűleg az egyik legbrutálisabb bűnözőként kerül be a szlovák kriminalisztika történetébe - közölte hétfőn a SME című napilap Peter Hraskóra, a Nemzeti Bűnügyi Hivatal igazgatójára hivatkozva.
  • Körözött luxuskocsikat foglaltak le

    A magyar rendőrök Nagylaknál és Záhonynál is körözött autókat foglaltak le.
  • Tízmilliókat fogadott el az ismert főrendőr

    Több mint hétmillió forint értékű valuta átvétele közben érték tetten tavaly nyáron a nyomozó ügyészek Ármós Sándor volt Nógrád és Pest megyei rendőrfőkapitányt, akinek szolgálati viszonyát a köztársasági elnök áprilisban megszüntette. A dandártábornok és társai ellen jövő héten emel vádat a Központi Nyomozó Főügyészség.
  • Késes fenyegetőt keres a rendőrség - videóval

    Keresi a rendőrság azt a férfit és nőt, akik a Budapest Keleti Pályaudvarról induló vonaton egy jegyellenőrt inzultáltak.
  • Álrendőrök akarták ellopni a kábítószert a Fő utcából

    A BRFK Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói tetten érték azt a négy férfit, akik magukat rendőrnek adták ki, majd házkutatást színlelve akarták elvinni egy budapesti lakásból az ott lévő több mint hárommillió forint értékű marihuánát - közölte a police.hu.
  • Holtan találták a megoldatlan gyermekgyilkossági ügy korábbi vizsgálóbíróját

    Vélhetően önkezével vetett véget életének az a vizsgálóbíró, aki mintegy 30 éve Franciaország egyik legnagyobb visszhangot kiváltó és azóta is megoldatlan gyermekgyilkossági ügyében nyomozott.
  • Hévízi szállodákban potyázott a hajléktalan

    A zalai rendőrök a szállodákkal kialakított sikeres együttműködésüknek köszönhetően, elfogtak és őrizetbe vettek egy 45 éves férfit, akit egy bűncselekmény sorozat elkövetésével gyanúsítanak.
  • Elfogták a szökött rabot Szombathelynél

    Szombathely határában fogták el a szökésben lévő elítéltet.
  • Kompresszorban utazott a cigaretta

    Több mint 2 000 doboz adózatlan cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei Hegyeshalomnál egy furgon szállítmányában elrejtve. A dohányterméket lefoglalták, a sofőr ellen feljelentést tettek – közölte az adóhatóság.
  • Nem jó ember fogadta be az intézetben nevelkedett lányokat

    Miután befogadott két 16 éves intézetben nevelkedett lányt, segített nekik prostituáltként dolgozni, az ezért kapott pénzt pedig elvette a 45 éves kaposvári férfi - közölte a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség.
  • Hatalmas kárt okoztak a szabolcsi kórházaknak a trükközők

    Bűnösnek mondta ki a Debreceni Törvényszék folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt, jelentős vagyoni hátrányt, valamint nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette, illetve kísérlete miatt azt a három vádlottat, akik 2010 és 2012 között károsították meg több tízmillió forinttal a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kórházakat működtető holdingot. Az ítélet nem jogerős.
  • 500 forintért megölte volna az apját

    Hosszabb időn át, visszatérően tartotta rettegésben a családtagjait és azok rokonait egy állami nevelésbe került 15 éves fiú, akivel szemben most az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség emelt vádat.
  • Meglőtte a feleségét, majd gyermekével elbarikádozta magát egy férfi

    A 64 éves férfi rálőtt feleségére, majd 7 éves gyermekével bezárkózott a házba, ahol önkezűleg vetett véget életének - közölte a police.hu.
  • Megszökött egy rab a sertéstelepről Állampusztán

    Munkavégzés közben engedély nélkül távozott egy fogvatartott az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási (bv) Intézet mellett működő sertéstelepről hétfőn - közölte Orosz Zoltán, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának szóvivője az MTI-vel.
  • A Kúria is állást foglalt az MTVA-s megfigyelési ügyben

    A Kúria egyetért a Legfőbb Ügyészség jogi álláspontjával, ami szerint a tiltott adatszerzés bűncselekményét csak olyan helyen lehet elkövetni, ami a magánlaksértés bűncselekmény kapcsán kialakult joggyakorlat szerint megfelel a „más lakása, egyéb helyisége vagy az azokhoz tartozó bekerített hely” fogalmának. Ezért a Legfőbb Ügyészség szerint indokolt lenne kibővíteni ennek körét - közölte az intézmény.
  • Váratlan fejlemény a Fenyő-ügyben: nagy nevek a listán

    Keresik a Fenyő-gyilkosság felbujtóját. Több név is szerepel a médiacézár elleni 1998-as merénylet lehetséges megbízói között.
  • Tolvajok a Soundon: öt külföldit fogtak el

    A siófoki és a Balaton-partján megerősítő erőként szolgálatot teljesítő rendőrök vasárnap a hajnali órákban több bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt öt külföldit állítottak elő Zamárdiból a Siófoki Rendőrkapitányságra.
  • Szexuális erőszak kísérlete miatt keresnek egy férfit Budapesten

    Az óbudai rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításában.
  • Halálos késelés Budapesten

    A XIX. kerületben egy ukrán férfi késsel megszúrta vitapartnerét.
  • Videóra vették a rablási kísérletet Debrecenben, egy fiatal nőt keresnek

    A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
  • Üzemanyagokkal csal egy bűnbanda

    Csalók élnek vissza üzemanyag-forgalmazó cégek nevével, a bűnbanda alkalmanként akár több millió forintos kárt is okozhat - közölte honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség pénteken.
  • Szeméremsértő Budapesten: gyerekeknek mutogatta magát egy férfi

    Július 6-án a délelőtti órákban, a Vérmező Park mellett kértek segítséget iskolásokat kísérő nevelők a rendőröktől, mert a parkban egy férfi a gyerekek szeme láttára szeméremsértő módon viselkedett.
  • Megszólalt a halálkamion-ügy egyik vádlottja

    Vallomást tett a másodrendű vádlott a 71 migráns halálát okozó parndorfi embercsempészési ügyben csütörtökön a Kecskeméti Törvényszéken zajló büntetőperben. Azt mondta: sajnálja, hogy nem tudta megakadályozni az emberek halálát, de az ő szerepe ebben az esetben csak a tolmácsolásra korlátozódott.
  • Lekapcsoltak egy magyar drogfutárt, 200 milliós fogás

    Több mint százezer adag, összesen 27 kilogramm heroint foglaltak le egy magyar drogfutártól Franciaországban. Nemzetközi együttműködéssel a BRFK nyomozói felderítették a hazai megrendelők kilétét, és egy további értékesítőt is elfogtak.
  • Megszólalt a veronai busz sofőrje: Nem aludtam el

    A Veronánál balesetet szenvedő iskolabusz sofőrje azt vallotta: nem aludt el a volánnál, vagyis nincs összefüggés a korábban napvilágra került alvászavar és a történtek között. A férfi soha nem fog teljesen felépülni sérüléseiből.
  • Lepkeper: börtön is lehet belőle

    Nem bizonyítható károkozás az új szakértő szerint a lepkeperben, értesült Tatár Tímeától, a Debreceni Törvényszék szóvivőjétől a Magyar Idők.
  • Érdekes fejlemények a balatoni szexuális bűncselekmény ügyében

    Hosszú, alapos vizsgálat végére kíván pontot tenni a Siófoki Rendőrkapitányság. A tavalyi Sound Fesztiválon történtek feltárásához közel egy évre volt szükség, az érintett rendőri vezetők kizárólag a Zsaru magazinban kommunikálták az ügy fejleményeit.
  • Négy gyalogost ütött el a budapesti ámokfutó

    Vádat emelt az ügyészség egy 24 éves nő ellen, aki 2015 márciusában az általa vezetői engedély, illetve vezetési gyakorlat nélkül használt gépkocsival először a járdán gázolt el egy nőt, majd miután segítségnyújtás nélkül továbbhajtott, egy közeli zebránál három másik gyalogost is elütött.
  • Sikkasztás gyanúja az oroszlányi tűzoltóknál

    Az oroszlányi önkormányzati tűzoltók bankszámlájáról 23 alkalommal jogosulatlanul vettek fel pénzt, összesen csaknem négymillió forintot. Az ügyben ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a szervezet elnöke, aki egyben a város polgármestere - közölte az önkormányzat sajtóreferense kedden az MTI-vel.
  • Másfél év után megoldódott a csokis bankrabló rejtélye

    Másfél év keresés után elfogták az ukrán hatóságok Kijevben azt a bankrablót, aki arról vált ismertté, hogy a bűntett elkövetése után mindig csokoládét hagyott hátra a pénztárosoknak - közölte Andrij Kriscsenko kijevi rendőrfőnök keddi sajtótájékoztatóján.

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek