Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Civil ruhás rendőrnek fecsegett az ittas sofőr

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Civil ruhás rendőrnek újságolta el egy szentesi férfi, hogy ismét alkoholos állapotban ült a volán mögé; kétrendbeli ittas járművezetés vétsége miatt indult eljárás ellene - közölte a rendőrség.

Az eset a szentesi szórakozóhelyeken péntekről szombatra virradóra elrendelt razzia során történt. Az egyik helyen egy civil ruhás rendőr észlelte, hogy a férfi ittasan ült a volán mögé. Értesítette a járőröket, akik kisebb üldözés után tudták csak megállítani a férfit - mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A sofőrt feljelentették, majd elengedték, azzal, hogy nem vezethet. Ennek ellenére röviddel később ismét kocsiba ült, és egy másik szórakozóhelyre hajtott - pechjére azonban a fokozott ellenőrzés éppen ott tartott. A sofőr kiszállt autójából, és egy civil ruhás nyomozónak kezdte el mesélni, hogy korábban előállították a rendőrök, de most is kocsival jött.