Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Darabolós gyilkos Debrecenben

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Darabolós gyilkosságra derített fényt a rendőrség: a 34 éves R. Zsolt, aki február elsején Debrecenben agyonverte 67 éves főbérlőjét, korábban, január 13-án meggyilkolta és feldarabolta szomszédját, egy 76 éves, egyedülálló asszonyt - jelentették be a rendőrség és az ügyészség közös sajtótájékoztatóján pénteken Debrecenben.

Tóth Ferenc, rendőr alezredes, a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője elmondta: a tatabányai R. Zsolt maga jelentette be , hogy eltűnt az idős asszony, akinek azóta sem bukkantak nyomára.

Kiderült, hogy a bejelentő brutális kegyetlenséggel megölte, majd három napig tartó, aprólékos munkával feldarabolta az asszonyt. A testrészeket Debrecen különböző pontjain kukákba rakta. Tóth Ferenc hozzátette: az áldozat egyetlen darabja sem került elő, és a hulladékfeldolgozási technológiából adódóan erre már esély sincs.