Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Romagyilkosságok: További három helyszínt terveztek a gyanúsítottak

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A térképvázlatok és más adatok azt támasztják alá, hogy más helyszíneken is készültek romák sérelmére bűncselekményt elkövetni a gyilkosságsorozat gyanúsítottjai - mondta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Tóth András, a Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi főosztályának vezetője; Erdőkertes, Kisvárda és Hajdúhadház volt a tervezett célpont.

A lefoglalt bizonyítékok és a gyanúsítottak vallomásai alapján további bűncselekményekre is fény derült: a gyilkosságsorozathoz használt fegyvereket 2008. március 6-án rabolták el egy besenyszögi hivatásos vadásztól, ebben a bűncselekményben K. Árpád, K. István és P. Zsolt vett részt.

Az elkövetők éjszaka törtek rá az alvó családra, és szereztek meg hét fegyvert, köztük a gyilkosságokhoz használt hármat.

A vadászhoz úgy jutottak el, hogy eladásra hirdette egyik fegyverét. Ebben a támadásban nem sérült meg senki.

A nyomozás során fény derül arra is, hogy K. Árpád volt az, aki 2008. június 2-án két lövést adott le a debreceni menekülttáborra, ott egy nő könnyebben megsérült.

A romák sérelmére elkövetett támadássorozat két gyanúsítottja, K. István és P. Zsolt volt szélsőjobb beállítottságú, mindketten kötődtek szélsőséges szervezethez - mondta Dócs András, a Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi főosztályvezetője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.

A főosztályvezető a gyanúsítottakról szólva közölte: K. Árpád az ismerősei elmondása szerint csendes, zárkózott személyiség volt, aki nézeteit nem hangoztatta, nem hívta fel magára a figyelmet.

K. István köztudottan romaellenes, antiszemita volt és ezt hangoztatta is. Az iskolában magatartási zavarai voltak, és szélsőséges szervezetekhez kötődött. A rendőrség tájékoztatása szerint ez a két szervezet a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség valamint a Vér és Becsület volt.

A harmadik gyanúsított, P. Zsolt bűnözői kapcsolatokkal rendelkezett, ő is szélsőjobb beállítottságú volt, romaellenes, és ő is kötődött a két előbb említett szélsőséges szervezethez - mondta.