Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nyomoz a rendőrség a vakbélgyulladásos halál ügyében

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Büntetőeljárás indult annak a fiatalembernek az ügyében, aki vakbélgyulladásban vesztette életét a Pécsi Tudományegyetem (PTE) 400 ágyas klinikáján a közelmúltban - közölte a rendőrség.

Az ügyészség foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást - tájékoztatott Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A főkapitányság bekérte a kórháztól az elhunyt kezelésével, műtéti beavatkozásával kapcsolatos összes orvosi dokumentációt. A nyomozók orvosokat, nővéreket hallgatnak meg és szakértőket rendelnek ki. A nyomozás célja, hogy kiderüljön, hibázott-e valaki a kórházban - tette hozzá a rendőr őrnagy.

A 20 éves fiatalember július 19-én ment be a 400 ágyas klinikára, ahol vérvételt követően gyulladást diagnosztizáltak nála, infúziót adtak neki, majd azzal bocsátották el, hogy fájdalmai várhatóan megszűnnek. Az állapota azonban nem javult, ezért 22-én beszállították az intézménybe, megműtötték, két nappal később azonban belehalt a perforálódott vakbél okozta fertőzésbe.

A fiatalember édesapja - aki ismert vállalkozó Pécsen - büntetőfeljelentést tett, amelyet a sajtónak azzal indokolt, hogy a klinika felelős fia haláláért, amennyiben ugyanis az ügyeleten felfedezik a fájdalom okát, akkor még időben megműthették volna. Szerinte a megfelelő ellátást gátolta, hogy az ügyeleten szakorvos helyett csak "szakvizsga nélküli gyakornok" látta el a fiát. Megjegyezte, ő és felesége 18 évig vártak a gyermekáldásra, a fiú a család egyetlen gyermeke volt.

A halálesetet követően Kollár Lajos, a PTE klinikai főigazgatója azt nyilatkozta: a klinikán azzal bocsátották el a beteget (s ezt a papírjára is ráírták), hogy másnap menjen el házi orvosához. Ezt a páciens nem tette meg, pedig az ajánlott kontrollvizsgálattal megelőzhető lett volna a baj. Hozzátette, hogy az ügyeleten az említett napon is dolgozott tapasztalt szakorvos, és ő látta el a beteget.

A főigazgató ennek ellenére belső vizsgálatot kezdeményezett az ügyben, s mivel az eljárást lefolytató bizottság a közelmúltban többrendbeli mulasztást állapított meg, fegyelmi eljárást indított, hogy kiderüljön: a mulasztások vezettek-e a tragédiához. Az eljárás még nem zárult le.