Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Holtan találták Dunaújváros közelmúltban lemondott fideszes alpolgármesterét

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Holtan találták Dunaújváros április közepén lemondott alpolgármesterét kedden késő délelőtt - közölte a rendőrség. A Fidesz mély megdöbbenéssel és megrendüléssel értesült a politikus haláláról.

A helyszíni szemle jelenleg is zajlik, az elsődleges megállapítás szerint idegenkezűség nem történt - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

R. Szabó Ágnes tájékoztatása szerint a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a rendkívüli haláleset okait és körülményeit.

Dunaújváros fideszes alpolgármestere, Tóth László április 14-én mondott le tisztségéről. A képviselő-testülethez és a város polgármesteréhez eljuttatott - a Dunaújvárosi Hírlap internetes oldalán is megjelent - levele szerint azért döntött a lemondás mellett, mert személyét érintően "olyan súlyos mértékű bizalmatlanságot, kirekesztést tapasztalt", amely lehetetlenné tette, hogy megbízatását elveinek megfelelően, tisztességgel el tudja látni.