Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Két embert gyanúsítanak Fenyő János meggyilkolásával

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Hivatalosan is megerősítette a rendőrség, hogy két embert gyanúsítanak Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásával. Több információt azonban a rendőrség egyelőre nem ad az ügyben.

A Nemzeti Nyomozó Iroda közleménye szerint büntetőeljárást folytatnak előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette megalapozott gyanúja miatt. Az ügyben tavaly február 17-én elfogták a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő Jozef Rohác szlovák állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy 1998-ban megölte Fenyő Jánost.

A rendőrség közleménye szerint az eljárás során azonosítottak egy újabb személyt, akit szintén azzal gyanúsítanak, hogy részt vett a bűncselekmény elkövetésében. A férfi ellen európai elfogatóparancsot adtak ki, amelynek alapján idén februárban, Szlovákiában elfogták.

A rendőrség bűnsegédlettel gyanúsítja a férfit, aki sajtóhírek szerint a gyilkos sofőrje volt. A gyanúsított már Magyarországon van, a bíróság már elrendelte előzetes letartóztatását. A Nemzeti Nyomozó Iroda a nyomozás érdekeire tekintettel további információt jelenleg nem adhat.

Fenyő János médiavállalkozót 1998. február 11-én a II. kerületi Margit utcában gyilkolták meg. A rendőrség még aznap megtalálta a tettes kesztyűjét, sapkáját és dzsekijét, valamint a fegyvert.

Lapinformációk szerint DNS-minta azonosítása vezette a napokban letartóztatott szlovák férfi nyomára a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársait. A merénylethez használt autóban azonban egy harmadik férfi DNS-ét is megtalálták. A rendőrség közleménye azonban mindezt nem erősíti meg.