Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Régóta körözött bűnözőket fogtak el

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Kommandósok fogtak el két budapesti férfit, akiket különböző szervek már négy éve köröztek különféle bűncselekmények, illetve jogerős börtönbüntetése megkezdése miatt - számolt be a múlt héten tartott akcióról a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója.

Fülöp Valter elmondta: pénteken egy XII. kerületi étteremben, ebéd közben fogták el azt a férfit, aki svéd személyazonosságú okmányokkal bujkált a hatóságok elől. A férfit négy különböző szerv körözte csalás és egyéb más bűncselekmények miatt.

Szintén pénteken, Kunszentmártonban a Terrorelhárítási Központ segítségével fogták el azt a férfit aki már négy éve bujkált a hatóságok elől a jogerősen kiszabott két, illetve négy éves börtönbüntetése miatt. A férfit kábítószer-terjesztés, hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés miatt ítélték el, és mivel egy agresszív, súlyos bűncselekményt elkövető férfiról volt szó, ezért kérték a terrorelhárítók segítségét az elfogásához - mondta az ezredes, hozzátéve, mindkettőjüket átadták a büntetés-végrehajtási intézetnek.

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.

Wellness hétvégék belföldön

Kényeztető wellness csomagok, töltődjön és szépüljön itthon!