Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Újabb ellopott festményt talált meg a rendőrség

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Újabb nagy értékű festményt találtak meg a BRFK nyomozói az I. kerületből ellopott képek közül.

A BRFK közleménye szerint hétfő délután Budapesten, a XX. kerületi Lajtha László utcában megtalálták a még hiányzó képet, Szinyei Merse Pál körülbelül hetvenmillió forintos értékű, Vadregényes táj című festményét.

A nyomozók továbbra is nagy erőkkel keresik az ötödik ellopott alkotást, Kádár Béla festményét.

A BRFK hétfőn közölte, hogy egy józsefvárosi lakásban befalazva találták meg azt a mintegy negyedmilliárd forintot érő Csontváry-festményt, amelyet több más, tízmilliókat értő alkotással együtt márciusban loptak el egy budai lakásból.

Fülöp Valter ezredes azt mondta: a már több betöréses lopást és más bűncselekményeket is elkövető két budapesti férfi március 15-én a teraszajtót felfeszítve tört be az I. kerület Orom utcai lakásba, amelynek falairól több festményt leemelt. A lakásból összesen 480 millió forintos értékben loptak el különböző tárgyakat.

A főkapitány-helyettes azt mondta: a tolvajok nem voltak tudatában annak, hogy milyen értékes műveket vittek el, erről csak a médiából értesültek, ezért nem is merték értékesíteni, inkább rejtegették az alkotásokat. A legdrágább képet, Csontváry Kosztka Tivadar Szerelmesek találkozása című festményét az egyik elkövető apósának VIII. kerületi, Szigony utcai lakásában, a szekrény mögötti részbe befalazták, míg a többi képet lakásukon, fóliába csavarva rejtegették.

Az ellopott képek között a szakértők által 288 millió forintos értékűre becsült Csontváry-festmény mellett ott volt Szinyei Merse Pál Vadregényes táj és Mednyánszky László Csavargó, valamint Holdsütés című festménye, amelyek a becslések szerint több tízmillió forintot érnek, és elvittek egy szintén milliókat érő Kádár Béla-alkotást is.