Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Gyermekülésbe rejtették a marihuánát

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Két kilogramm marihuánát próbált Magyarországra csempészni a gyermekülésben elrejtve egy osztrák nő, a kábítószert a röszkei átkelőnél találták meg a határrendészek - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.

Szenti Szabolcs elmondta, a rendőrség kábítószer-kereső kutyája vasárnap egy Koszovóból Bécsbe tartó autóbusz és a poggyászok átvizsgálásakor jelzett egy gyermekülésnél, amely egy két gyermekével utazó osztrák nőé volt. Az egyenruhások megkérték az asszonyt, hogy vegye ki a csecsemőt az ülésből, majd átvizsgálták azt, és két, egyenként egykilós csomagra bukkantak, amelyek marihuánát rejtettek.

A 21 éves nő kihallgatásán azt mondta a rendőröknek, hogy gyermekei apját látogatta meg Koszovóban, majd onnan indult vissza Bécsbe - közölte a százados.

A rendőrség a nőt kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatását. Tizenhét és három hónapos gyermekét gyermekvédelmi otthonban helyezték el.