Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Cipő lett a veszte a verőembereknek

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Gyors, összehangolt rendőri intézkedésnek köszönhetően fél órán belül elfogtak a járőrök három férfit, akik éjszaka símaszkban támadtak egy jászkiséri férfira. Egyikük fél pár cipője döntő bizonyíték lett.

Zaklatottan hívta a rendőrséget Jászkisérről október 30-án 23 óra 35 perckor a sértett szomszédja: három idegen támadt az otthonában alvó 36 éves férfira.

- A sértett elmondta, arra ébredt, hogy berúgják a háza ajtaját, majd megáll az ágya mellett három, a fején símaszkot viselő férfi - ismertette az ügyet Kakas Gábor százados, a Jászberényi Rendőrkapitányság nyomozója. - Paprikasprével az arcába fújtak, aztán ütni kezdték, amikor pedig a földre rogyott, a hátát ütötték egy rúddal, majd hirtelen abbahagyták, és elfutottak. A sértett vallomása szerint az idegenek egy szót sem szóltak, nem kerestek és nem is kértek tőle értékeket. Nem értette a támadást, nem tudott rá okot, miért bántalmazták.

A zaj hallatán egyre több szomszédnál felkapcsolták a lámpákat, ezért a támadók gyorsan beugrottak egy személyautóba, és elhajtottak. A nagy sietségben egyikük bal lábáról a sportcipő beleragadt a sárba a sértett udvarán. Nem mentek vissza érte. A menekülő támadók elfogása érdekében a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság tevékenységirányítási központja ellenőrző-áteresztő pontok felállítását rendelte el a Jászságból kivezető utakra - írja a police.hu.

Terenyi Imre százados: W. Richárd mezítláb ült a kocsiban

- Erdős Zsolt zászlósnak és Zolnai Ádám őrmesternek a 32-es főúton, Pusztamonostor térségében határoztam meg az ellenőrző pont felállítását - emlékezett Terenyi Imre százados, a Jászfényszarui Rendőrőrs parancsnoka. - A közelében jártak, amikor felfigyeltek egy szemből érkező gépkocsira. Utánafordultak, október 31-én 0 óra 5 perckor megállították, majd igazoltatták a benne ülő három férfit. A járőrvezető rádión jelezte, mintha egy maszkot látott volna a kocsiban. Õk még nem tudtak a cipőről, ezért megkérdeztem Erdős zászlóstól, van-e az utasok között mezítlábas. Igenlő válaszára a helyszínre indultam, tudtam, megvannak a jászkiséri támadók.

Az autóban a szarvasgedei P. József (36), a kartali K. Mihály (35) és a budapesti W. Richárd (23) ült. Utóbbi azt állította, azért van mezítláb, mert aludt a kocsiban, és nem akarta bepiszkítani cipőjével az ülés kárpitját. Két lábára viszont csak egy cipője volt, pont olyan, amilyen a tetthelyen maradt. A helyszínelők a kocsiban több símaszkot, kesztyűket és egy rongyokba tekert vasrudat is találtak.

- Az autót lefoglaltuk, a három férfit előállítottuk a kapitányságra - összegzett Kakas százados. - Kihallgatásukon egy szót nem mondtak arról, mit kerestek a 36 éves férfinál, miért támadtak rá. Csoportosan, felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntettének és súlyos testi sértés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt indítottunk ellenük eljárást, szabadlábon védekeznek.