Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Vona Gábor feljelentése után indult a magyar terroristaper

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A török határon fogták el azt a magyart, aki társával együtt az Iszlám Államhoz akart csatlakozni. A székesfehérvári bíróságon szerdán elkezdődött a tárgyalásuk, ahol kiderült: Vona Gábor Jobbik-elnök feljelentése nyomán indult az eljárás.

A 26 éves, nőtlen, munkanélküli, édesanyjával élő férfi korábban - depresszió miatt - gyógyszeres pszichiátriai kezelés alatt állt, s bevallása szerint kilátástalan élete és elkeseredettsége miatt jutott el odáig 2015 januárjára, hogy egy olcsó repülőjegy megvásárlásával elutazzon Szíriába, és ott az Iszlám Állam katonájának álljon. A vádirat szerint abban az évben január elején lépett kapcsolatba a másodrendű vádlottal, egy akkor 19 éves fiatallal, akivel a gyakorikérdések.hu oldalon kezdtek el levelezni. Az idősebb férfi közölte, hogy terve szerint elutazik, s felvetette a másik vádlottnak, ha van húszezer forintja útiköltségre és érvényes útlevele, akkor vele tarthat, mert társaságában sokkal több esélye van az IS katonájának állni, mint egyedül.

Nem is kerültek volna a nyomozóhatóság látóterében tervükkel, ha a fiatalabbik fiú nem kezd el Magyar Mohamed álnéven kommentelni Vona Gábor Jobbik-elnök Facebook-oldalára, ahova többek között ilyesmiket írt (ráadásul a párizsi, halálos áldozatokkal járó kamionos terrorcselekmény másnapján): „Hamarosan az Iszlám Állam fog uralkodni az egész Földön. Szerezni fogok egy kamiont, aztán futhatnak a hülye emberek.” Terrorista videókat és a tömegmészárlásért elítélt Anders Breivikkel kapcsolatos híreket követett, Adolf Hitler néven regisztrálta magát. Vona Gábor a kommentek nyomán feljelentést tett, ez vonta maga után a jelenlegi pert.

A szerda reggel kezdődött tárgyaláson egyik vádlott sem kívánt vallomást tenni, ezért a bíróság a nyomozati szakban tett vallomásukat ismertette – ezeket a vádlottak fenntartották. A fiatalbik fiút az ügyészség egy rendbeli terrorcselekménnyel fenyegetés bűntettével is vádolja, és akár 5-10 év börtönbüntetés is várhat a vádlottakra.

A per első tárgyalása a vádirat és a vallomások ismertetése mellett tanúkihallgatásokkal folyt szerdán. Az elsőrendű vádlott védője a sajtónak a helyszínen úgy nyilatkozott, védence pszichés állapotára való tekintettel precedensértékű ítéletnek kellene születnie. Ilyen ügy még nem volt Magyarországon, remélhetőleg nem is lesz több, tette hozzá az ügyvéd - derül ki a feol.hu tudósításából.