Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Elkapták a méregkeverőt - már két halott

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Őrizetbe vettek a rendőrök egy férfit, aki a gyanú szerint mérgező italt értékesített helyi lakosoknak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Dámócon, a mérgezésbe időközben egy másik ember is belehalt - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Janasóczki Attila elmondta: a bodrogközi településen szombaton egy nő mérgezésben meghalt, előző nap pedig hárman kerültek súlyos, életveszélyes állapotban kórházba, szintén mérgezéses tünetekkel. Egyikük később ugyancsak elhunyt. A szóvivő hozzátette: mindkét esetben felmerült a gyanú, hogy a mérgező folyadékot alkohol helyett fogyasztották az áldozatok és a sértettek.

A rendőrök előállítottak egy helyi férfit - akitől az áldozatok a beszerzett információk szerint a mérgező folyadékot vásárolták - és gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették - közölte a szóvivő.