Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Időzített bombák sétálnak a magyar utcákon

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A rák és a szívbetegségek után a stroke a harmadik leggyakoribb halálok Európában, ahol emiatt évente 1,4 millió ember veszíti életét. Magyarországon évente 109 ezer embert kezelnek kórházban agyi keringési zavarral, közülük minden negyedik 60 évnél fiatalabb. Magyarországon évente 18 ezren halnak meg szélütésben. A megelőzéshez a szakemberek szerint teljes szemléletváltásra lenne szükség.

Az agyi keringési zavarok ugyanolyan rizikótényezőkre vezethetőek vissza, mint a szívinfarktus vagy az alsó végtagi érszűkület, így olyan komplex szemléletre van szükség, amely az összes érbetegség megelőzésére törekszik - hangsúlyozta az InfoRádiónak Csiba László.

A Magyar Stroke Társaság elnöke szerint a megelőzésben rendkívül nagy szerepe lenne a túlsúly csökkentésének, a cukorbetegség hatékony kezelésének és a magas vérnyomás csökkentésének.

Magyarországon 160 ezer embert érint

"Magyarországon nagyon gyakoriak az olyan betegek, akik nem is tudják, hogy időzített bombát hordanak maguknak, mert kétszer annyi rizikótényezőnek vannak kitéve, mint a nyugat-európai átlagpolgár" - mutatott rá Csiba László.

Magyarországon jelenleg is 160-170 ezer ember szenved a betegségben, és egyre több közöttük a fiatal. A Magyar Stroke Társaság elnöke szerint a huszonéves körében is megnöveli a szélütés esélyét a marihuána, a kokain, az ecstasy fogyasztás, az erős dohányzás és a magas ösztrogén tartalmú fogamzásgátlók, valamint a szívbetegségek is.

Az Egyesült Államokban a kocogás népszerűvé válásával, a dohányzás visszaszorulásával komoly eredményeket értek el, ezt kellene átvenni Magyarországon is. Az egészséges életmódnak nem csak azt kellene jelentenie, hogy valaki jól néz ki, hanem azt is, hogy odafigyel a rizikófaktorokra - hangsúlyozta Csiba László.