Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Aggasztó tendencia: nem használnak a HIV-gyógyszerek

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Sok, az ország középső részén élő kínai szervezetében teljes mértékben kifejlődött az AIDS, annak ellenére, hogy az immunhiány ellen eddig hatékony gyógyszereket kaptak - közölte az egyik vezető kínai AIDS-kutató.

A hongkongi AIDS Intézet igazgatója elmondta: a betegség annak ellenére kifejlődött, hogy a páciensek két éven keresztül retrovírus elleni készítményeket kaptak.

A kilencvenes évek közepén az ázsiai ország középső-keleti részén fekvő Henan tartományban több százezren fertőződtek meg, mert hiányos higiéniai feltételek mellett adtak vért - gyakran állami kórházakban, pénzért.

A retrovírus elleni gyógyszerek segítenek kordának tartani a HIV vírust, és jelentősen lassítják az AIDS kialakulását. Akiknél azonban kialakul a rezisztencia, azokon csak az erősebb és drágább készítmények segíthetnek.

Kínában ez az átlagosnál nagyobb problémát jelent, ugyanis a szűkös források és a bürokratikus akadályok miatt viszonylag kevés ilyen másodvonalbeli gyógyszer érhető el. Aktivisták szerint, akik nem tudják megvenni ezeket a készítményeket, nem tehetnek mást, mint egyszerűen várják a halált.

Az ENSZ AIDS-ügynöksége múlt héten korrigálta 40-ről 33 millióra a világ AIDS-betegeire kiadott becslését, ugyanakkor figyelmeztetett: a betegség ismét gyorsabban terjedhet, ha az országok kevésbé koncentrálnak a veszély elhárítására.