Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Szívinfarktus ellen tartsunk macskát!

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A macskatulajdonosok között egyharmadával ritkább az infarktus, mint azok körében, akiknek nincsen macskája. A meglepő és máris sokak által vitatott vizsgálati eredményt az Amerikai Szélütés Társaság (ASA) nemzetközi kongresszusán ismertették.

Adrian Quershi az ideggyógyászat professzora Minnesotában. Egészségügyi szempontból tíz éve figyelnek meg négyezernél több amerikai állampolgárt, akiknek életkora a vizsgálat kezdetén 30-75 év volt. Induláskor valamennyien egészségesnek minősültek, semmiféle szív- és érbetegségük nem volt.

Az agyi érkatasztrófákkal foglalkozó legnagyobb nemzetközi tudományos találkozón Quershi bemutatta, hogy az otthonukban macskát nem cirógató családokhoz képest a cicatulajdonosok lényegesen ritkábban kaptak infarktust. A vizsgálat kezdetén csaknem kétezer résztvevőnek soha nem volt macskája, viszont 2435 személy mellett ott élt legalább egy cica is.

Ez persze csak kis csoportja volt az Egyesült Államokban háziállatot tartó családoknak. Az Amerikai Állatorvosok Társaságának legújabb statisztikája szerint mintegy 82 millió házimacska él az USA területén, a kutyák száma pedig meghaladja a 72 milliót.

Az előadásban elhangzott, hogy a kedvenc kutyusnak is lehet hasonló, szívvédő hatása, de azt nem tudták itt tanulmányozni, mert ebben a tanulmányban nem volt elég kutyatulajdonos.

Bármilyen állat jó - ha szeretik

Ezzel kapcsolatban viszont már voltak korábbi adatok: Kathie Cole 1995-ben beszámolt arról, hogy a szívelégtelenségben szenvedő betegeknek, ha kutyával éltek, a szívműködése és a légzése értékelhetően javult.

"Bármilyen, fontosnak tartott és szeretettel gondozott háziállat kedvezően befolyásolhatja a gazdája egészségét" - kommentálta a friss tanulmány eredményeit Kathie Cole. Idézett más adatokat is, melyek szerint a háziállatok gazdájukra nyugtató hatást gyakorolnak.

"Sajnálatos, hogy a stresszhelyzetek oldásának ez az egyszerű és költséghatékony módszere ott nem alkalmazható, ahol az emberek nem tarthatnak maguk mellett háziállatokat, például az idősek otthonában" - tette hozzá.

Inkább a személyiség számít?

A vitában több jelenlévő kifejtette azt a véleményét, hogy Quershi eredményei csak azt jelzik, hogy a macskák jelenléte és az infarktus kockázata között fordított összefüggés van. Elképzelhető, hogy csak arról van szó: aki valamilyen háziállatot vesz maga mellé, annak olyan a személyisége, az életvitele, hogy számára kisebb a szív- és érrendszeri betegségek kockázata.

A macskadorombolás szívvédő hatása akkor is érvényesült, ha a kutatók az adatokat olyan szempontból is elemezték, milyen volt a vizsgálati személyek egyéb infarktuskockázati profilja, például a dohányzás vagy a súlytöbblet.

Daniel Lackland, az ASA szóvivője kifejtette, hogy "a cicák vagy a kutyák jót tesznek, mert velük jobban érezzük magunkat. Azt pedig sok vizsgálat bizonyította, hogy a jó közérzet általában jobb egészséget is jelent". A szakértők azonban azt is hangsúlyozták: a cica nem mentesít senkit az alól, hogy megfelelő legyen a vérnyomása, vagy egyensúlyban tartsa a cukorbetegségét.