Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Doktor lett Izraelben egy 81 éves magyar holokauszttúlélő

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Doktorátust szerzett a Haifai Egyetemen egy 81 éves, magyar származású auschwitzi túlélő; Brazíliában egy férfi 84 évesen tette le az érettségit, 70 évvel azután, hogy otthagyta az iskolapadot, s most jogi doktornak akar tanulni.

Eliezer Schwartz 1947-ben, 19 évesen hagyta el Magyarországot, hogy Izraelben telepedjen le. Negyvenöt éves korában szerzett diplomát, és várostervezőként egy jelentős izraeli építési társaságot vezetett. Nyugdíjba vonulása után, unokái unszolására határozta el, hogy benyújtja az auschwitzi és birkenaui koncentrációs táborok létrejöttéről szóló téziseit.

A brazil Otacilio José dos Santos egy Sao Pauló-i állami iskolában fogott hozzá újra a tanuláshoz öt évvel ezelőtt. "Számomra nagy győzelem, hogy eljutottam idáig" - mondta megindultan dos Santos, aki 54 éve érkezett Sao Paulóba az észak-brazíliai Paraiba államból. A kétszeres özvegy Dos Santosnak, akinek öt gyermeke, négy unokája és három dédunokája van, most új cél lebeg a szeme előtt: ügyvéd szeretne lenni.