Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nagy összegű kompenzációra számíthatnak a mérgező kanapé áldozatai

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Egy nyugdíjas az első brit, akinek sikerült nagy összegű kompenzációban megegyeznie azzal a bútorszállító céggel, amely mérgező kanapékat árusított. A több tucat áldozat is hasonló mértékű kártérítésre számíthat.

A 68 éves Maurice Heminsley négy számjegyű kártérítést kapott a Furniture Warehouse cégtől, miután a Kínából importált kanapé miatt az idős férfi tavaly súlyos sérüléseket szenvedett és kórházba került.

A szóban forgó kanapé olyan penészölő szert tartalmazott, amely a bútor anyagán keresztül szivárgott. A mérgező vegyszert az Európai Unió májusban betiltotta, miután a brit újságok sorra közölték azokat a cikkeket, amelyek a kanapé okozta súlyos sérülésekről szóltak.

A brit nyugdíjas testén, akinek sikerült megállapodni a bútorszállító céggel a kárpótlás összegéről, kiütések és sebek jelentkeztek napokkal azután, hogy 1100 fontért (közel 350 ezer forintért) megvette a kanapét.

"A megállapodás azt jelenti, hogy végre múlt időbe tehetem életem ezen fájdalmas epizódját. De az bosszant, hogy nem tettek meg többet ezért, hogy megvédjék a vásárlókat" - mondta a nyugdíjas, akinek kárpótlásának pontos összegét nem hozták nyilvánosságra.