Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A gyerekek egy része dickensi szegénységben él

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A gyerekek egy része ma is \"dickensi időket idéző\" szegénységben él - jelentette ki egy brit tanárszövetség vezetője.

Némely gyermek olyan nélkülöző környezetből érkezik, hogy az ebből fakadó lemaradás behozása hihetetlen nehézség elé állítja az iskolákat - fejtette ki Lesley Ward, az iskolai és egyetemi tanárokat tömörítő ATL elnöke egy londoni fogadáson.

"Egyes teljesen egészséges tanulók úgy kerülnek iskolába, hogy nincsenek hozzászokva a vécé használatához. Nem tudnak egyedül felöltözni, csak kanállal tudnak enni, és még soha nem ültek le közös étkezéshez egy családi asztal köré. Nem tudják, ki lesz otthon, amikor hazaérnek - ha egyáltalán lesz valaki" - sorolta Ward.

"Pedig a valóságban tíz szegény gyerek közül hat olyan családban él, amelyben dolgozik valaki. Ami ugyebár sokkoló, hiszen két-három műszakkal sem tudnak annyit megkeresni, hogy átlépjék a szegénységi küszöböt" - hívta fel a figyelmet az elnök hangsúlyozva, hogy "az élet a dickensi időket idézi".

A nincstelenség "a törekvések elszegényedéséhez" vezet, s a szülők nem tulajdonítanak fontosságot az oktatásnak - mondta, ugyanakkor visszautasította azt a nézetet, hogy a tanárok egyszerűen csak tudomásul veszik ezt.

"Egy tanár számára nincs jobb, mint a gyerekek sikereit látni" - szögezte le az elnök.