Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Remekül vannak a szétválasztott ikerlányok

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Orvosaik szerint remélhetőleg teljesen felépülnek majd a kilenc nappal ezelőtt szétválasztott, a fejüknél összenőve született bangladesi ikerlányok.

A hároméves kislányok harminc órával azután, hogy november 17-én a melbourne-i Royal Children's Hospitalben szétválasztották őket, már játszottak és nevetgéltek, és állapotuk azóta egyre javul.

"Fel voltunk készülve arra, hogy egy ponton esetleg katasztrófa történik, például, hogy nem tudjuk elállítani a vérzést, vagy más efféle, de szerencsére nem lépett fel ilyen probléma" - mondta az operációt végző orvoscsoport egyik tagja, Andrew Greensmith.

A kórház idegsebészetének vezetője, Wirginia Maixner is örömmel nyilatkozott a fejüknél - és az agyukkal - összekapcsolódott gyerekek műtétjéről. Mint mondta, a mágneses rezonanciavizsgálat nem mutatott ki agykárosodást.

A szakértő szerint a kislányok viselkedése valamelyest megváltozhat a beavatkozás nyomán, de abban bízik, hogy teljesen felépülnek majd.

A kicsiknek - akiket világra jövetelük után magukra hagytak a szüleik - korábban csupán 25 százaléknyi esélyt adtak a túlélésre az orvosok.