Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Borivásban és forraltbor-főzésben is rekordot döntöttek a sárváriak

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Borivásban és forraltbor-főzésben is rekordot döntöttek a sárváriak.

Az erre az alkalomra főzött 340 liter forralt borból 932 ember ivott egyszerre - tájékoztatta Kós Melinda, a Sárvári Gyógyfürdő Kft. értékesítési igazgatója vasárnap az MTI-t.

A mintegy 340 liter bort 30 kilogramm cukorral és a népi recept szerint hozzáadott fűszerekkel péntek délután főzték meg a sárvári gyógyfürdő előtti téren. A forró, illatozó nedűt rögvest szét is osztották, egyszerre 932 felnőtt üríthette ki poharát.

Az igazgató tájékoztatása szerint Sebestyén István, a Guinness Rekordok magyarországi képviselője mindent ellenőrzött, regisztrált, jegyzőkönyvet vett fel, majd kihirdette, hogy mindkét kísérlet sikeres volt.

A sárváriak forraltbor-főzése és borivása kettős rekordnak számít, így a fürdőváros bekerülhet a rekordok könyvébe.

A gyermekeket ez idő alatt természetesen teával kínálták meg a szervezők, de hogy ebből mennyi fogyott, azt már nem jegyezték le.

A fürdő a "sikeres borivás" után hajnali kettőig fogadta a lubickolni vágyókat.