Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Idén is problémát okoznak a sasmérgezések a Hortobágyon

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Hortobágyi Nemzeti Park illetékességi területén főleg télen és kora tavasszal jelentkeznek a sasmérgezések. Idén eddig 3 esetben bukkantak globálisan veszélyeztetett fajok mérgezett tetemére a tavalyi 14-gyel szemben - ismertette Sándor István, a nemzeti park igazgatója.

Szavai szerint a ragadozó madarak közül a réti és a parlagi sas számít a leginkább veszélyeztetettnek, de más fajoknál is előfordultak már mérgezéses esetek. Az idén talált madártetemeken lévő gyűrűkből megállapítható, hogy az állatok mind a Hortobágyi Nemzeti Park területén élő példányok voltak.

A jelenséget az őszi betakarítás utáni védekezés okozza, hiszen sokan a terményeiket féltik a kártevőktől. Mivel azonban a sasok ilyenkor télen tetemekkel is táplálkoznak, a tápláléklánc csúcsára is hamar elkerülnek a halálos vegyszerek - mutatott rá az igazgató, hozzátéve, hogy legutóbb egy mérgezett róka tetemétől mindössze 30 méterre két elhullott réti sast is találtak. A madarak ugyanattól az anyagtól haltak meg, mint a közelükben elhullott róka.

Sándor István szerint különösen a parlagi sas esetében szomorú a helyzet, hiszen a faj kizárólag a Kárpát-medencében képes növelni populációjának számát, hála a magyar szakemberek világszínvonalú munkájának. Megítélése szerint a növényvédő- és kártevők elleni szerek szakszerű alkalmazásával megelőzhetőek lennének a mérgezések a Hortobágy természetvédelmi területein. Ezt annál is inkább fontosnak nevezte, mivel illetékességi területükön a védett fajok mellett már emberi haláleset is előfordult hasonló mérgezés miatt.